Ki olvas pártprogramot? A választás úgysem ezen múlik! Minek egyáltalán programot írni? - merülhet fel sokakban a kérdés. Itt van néhány válasz.

A pártprogramok olyanok, mint vagyonnyilatkozatok:

1. Mindenki csak azt ír bele, amit akar.

2. Mégis kötelező leadni.

3. A pártoknak többnyire csak terhére van.

Mindez igaz, aminek tökéletes példáját látjuk a nagy pártok viselkedésében. A Fidesz az index cikke szerint nem is tudja, mikorra készül el a programja. Az MSZP a kifejezetten silány 2010-es programot követően egy egészen vállalható csomagot tett le 2014-re, de óriási megfejtések azért nincsenek benne, és különösebben bátornak sem nevezhető. A nagyobb pártok letudják a kötelezőt, hiszen tisztában vannak vele: nincs az a racionális választás-hívő politológus, aki azt hinné, hogy a szavazópolgárok többsége a programokat összehasonlítva szavaz. Sőt: a programokat többségében csak politológusok olvassák el, meg néha újságírók, ezért aztán fontos, hogy ne legyen benne semmi támadható.

(Kép forrása: markstivers.com)

Ezt fejlesztette tökélyre a Fidesz 2010-ben, a Nemzeti Ügyek Politikája - amelyből később kormányprogram is lett - annyira kevés konkrétumot tartalmazott, hogy annál kevesebbet már tényleg nehéz 100 plusz oldalon. A választási program nem is igazán érdekes a nagy pártok számára. Azért persze remek lenne, ha valaki ki tudna kényszeríteni belőlük néhány, akár eldöntendő kérdésre adandó választ, néhányan próbálkozunk is ilyesmivel, remélhetőleg eredménnyel.

A program értelme 2014-ben valóban nem az, hogy a választó döntését orientálja. Viszont komolyságot adhat egy-egy új kezdeményezésnek, elsősorban az értelmiség és a véleményformálók körében. Az LMP komolyan vehetőségét a "cuki" imázs mellett nagyban növelte, hogy 2010-es programja nemcsak leghosszabb, de legalaposabbnak tűnő volt a pártok között (ami nem jelenti, hogy az lett volna a legjobb Magyarországnak, ha megvalósul, de azt mindenképp, hogy sokat és érdemben dolgoztak vele). Ezt látva értelmiségiek, újságírók és politológusok joggal mondták, hogy az LMP-nek helye lehet a parlamentben, hogy ez nem egy Nemzeti Forradalmi Párt (csak véletlenül szúrtam ki egy szélsőjobbost a rengeteg félig létező viccpárt közül). 

A programnak tehát elsősorban szimbolikus szerepe van: jelzi, hogy egy párt foglalkozik szakpolitikai kérdésekkel, vannak válaszaik a problémákra. Ha a média kellőképpen aktív, még számon is kérhetné a kormányra került pártokat az ígéretek beváltásáról. De a programok lényege nem a megoldási javaslatokban van, hanem abban, hogy felmutathatók legyenek a választók számára.

Emellett még egy dolgot képes jelezni a program a pártokról: azok bátorságát. Hogy fel mernek-e vállalni konfliktusos, megosztó témákat (például romaintegrációt, atomerőmű-kérdést, hajléktalanügyeket, keleti-nyugati kapcsolatokat, de akár drogkérdést vagy LMBT-jogokat) és őszinte válaszokat adnak-e rájuk, vagy megmaradnak a megszokott szövegpaneleknél és sablonoknál. Persze a bátorság szó csak akkor állja meg a helyét, ha nem álőszinte, végtelenül leegyszerűsített "megoldásokról" beszélünk - amilyenek egyes szélsőséges pártok politikáját jellemzik.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Kampányblogot a Facebookon!